Számomra nagyon szimpatikusan a kiscsoportban nem erőltették a nagy anyáknapi szereplést. Helyette megterítettek a kiskonyhában, és mikor mentünk értük délután, akkor a gyerekek kézen fogva odavezettek minket, leültettek és négyszemközt elmondták a verseket, odaadták az ajándékokat. Amíg egyik anyuka bent volt, addig másik kint várakozott.
Kisbogi nagyon ügyes volt, nagy mosollyal jött az ajtóhoz, megfogta a kezem és húzott hátra a galéria alá. Mutatta hová kell leülnöm, és már kezdte is a verseket.
"Anyukám, anyukám, találd ki,
Hogy az én kincsem, ugyan ki?
Ki más is lehetne, ha nem te?
Ültess gyorsan az öledbe."
Innen értelem szerűen az ölemből folytatta.
"Egy nagy kör a feje,
két kis pont a szeme,
ez a görbe vonalka
simogató keze.
Hajat is rajzolok,
kócosat nem bánom,
az én édesanyám
legszebb a világon."
Aztán az öltözőben elénekelte nekem az orgona ágát is, amit egész héten ígérgetett. Ezt csak én kaptam, önszorgalomból.
A nagymamák pedig egy-egy csokoládés pavlova tortát kaptak eperrel a tetején, plusz szép üveg kaspóban orchideát. Nagyon örültek neki.
Ezt most olvastam a kismamablogon, de nagyon betalált:
“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)
A másik cikk ami mellett nem tudtam elmenni, a játék fontosságáról szólt. Egy 26 perces videó van benne, de érdemes végignézni.
Mára elmondható, hogy kizárólag alváshoz van szükség ujjszopásra. A leszokás megtörtént röpke két hét alatt, a varázs mondat pedig: "A nagy Gézengúz ovisok nem szopják az ujjukat." :o)
Mellesleg a nagy Gézengúz ovisok karúszóval úsznak, és egyedül alszanak. "De otthon nem". A kis cseles. :o)
Szuperkukák, avagy szelektív szemétgyűjtés. Fehéret csak azért nem festett, mert nincs fehér festéke. Amúgy azt is tudja, hogy melyik színű kukába milyen szemetet kell dobni, és lelkesen segít a szétválogatásban, bedobálásban is. Olyankor etetjük a kukákat.
Fa, esővel. A fekete gomolygó valamit nem tudom mi lehet.
A napocskát teljesen egyedül festette, a szív körvonalát én csináltam, de ő festette ki. A mentő autó tetején a villogó fény eredetileg piros volt, de végül befeketült.
Ha már elballagott a bölcsiből, legyen szó az oviról is. Nem is tudom honnan kezdjem, mert nem volt egyszerű menet ez az óvoda dolog. Kezdjük ott, hogy kisbogi szeptember 8-án tölti majd be a hármat, ami önmagában előre vetíti, hogy az óvodai felvétel nehézségekbe ütközzön. Ha ehhez hozzávesszük, hogy most rengeteg gyerek van ebben a korosztályban, akkor még kevésbé rózsás a helyzet. Hiába van csak a lakótelepünkön 4 (mindenki jól látja, NÉGY!) óvoda, a sok gyerek miatt még a körzetesek sem (nagyon) férnek be, ha aug. 31. után születtek. A bőség tehát csak látszólagos, mert nem nagyon van átjárhatóság a körzetek között. Utólag azt mondom, hogy nyílt napra minél kevesebb helyre szabad elmenni, szinte csak abba a kettőbe amibe konkrétan jelentkezni akar a család. Miért is? Egyrészt, mert ebből a délutáni két órából nem derül ki semmi arról, hogyan viszonyulnak a gyerekhez az óvónők, másrészt minél több helyen voltunk, annál nagyobb volt a fejünkben a káosz. És az elmélet minket igazolt. Hiába telt az egész áprilisunk nyílt napokra járkálással, lakcím átjelentéssel, felvételi kiírásra várás közbeni hajtépéssel, végül olyan oviba fog járni kisbogi, ahol nem is voltunk nyílt napon!!!
Hát hogy is van ez? A körzetes ovinkba természetesen elmentünk nyílt napra. Az óvónők nem játszottak a gyerekekkel (még talán kisbogival a legtöbbet, mert ő leült epret -ha már epres ovi- ragasztani, és oda kellett rá figyelni), a vezetőnő beszólt az anyukáknak, hogy miért nem okosabban szültek gyereket (értsd szept. 1. előtt), majd konkrét kérdésemre, miszerint van-e icipici esélyünk is arra, hogy felvegyék ide, határozottan(?) ingatni kezdték a fejüket. Kiscsoportosoknak semmilyen plusz foglalkozás nincs, a terem kicsike, és még sorolhatnám. Már ez sem volt túl szimpatikus, ráadásul elég riasztó hírek is járnak üvöltözős óvónőkről, horrorisztikus fegyelmezési eljárásokról stb. a homokozó híradóban.
Ekkor jött az ötlet, hogy nézzük meg az én régi ovimat. Itt nem voltunk nyílt napon, voltunk viszont helyette egy nyílt bábelőadáson, amit az óvónők tartottak a gyerekeknek. Beszéltem velük többször telefonon is, és a hírek nagyon biztatóak voltak. Ha körzetesek vagyunk, MINDENKÉPP felvesznek minket. Igenám, de hiába csak egy út választ el minket tőle, az már másik kerület. Sebaj, megoldható, átjelentkezünk anyuhoz. S mivel a vezetőnő felkészült a témából, előre lekérte a védőnőtől a listát, hogy mennyi gyerekre számíthatnak. Mondanom sem kell, sokra. Nagyon sokra. No problem, kikalkulálta, hogyan lehet egy nyári szünet alatt átépíteni az épületet úgy, hogy szeptemberben plusz csoportot tudjon indítani. Kicsiknek van néptánc, középsőtől angol, nagyoknak úszás. Nekünk sem kellett több, a kérdés eldőlt, ide fogunk jelentkezni. És úgy is lett. De a vége nem happy end. Illetve nem úgy, de ne rohanjunk előre. Jelentkeztünk, körzetesek is voltunk, protekciónk is volt (vagyis azt hittem, hogy van), bizakodva vártuk a kihirdetés időpontját. Ami csak tolódott, csak tolódott, amikor is olyan üzenet jelent meg a honlapon, hogy nem indítanak plusz csoportot és néhány gyereket átirányítanak másik oviba. Gyomorgörcs beindult, én meg elindultam egy személyes beszélgetésre. És természetesen kisbogi is az átirányítottak között szerepelt. És miért? Mert a szülők voltak olyan leleményesek, hogy nem bízták a véletlenre az ovi kérdést, és a másikba is beíratták. Hiába tudták mindkét oviban, hogy nekünk melyik az elsődleges, mi megadtuk a lehetőségét annak hogy odajárjon, hát tessék. Mondanom sem kell, eléggé elkeseredtünk, habár a másik ovi is nagyon tetszett. De ez az eljárás egyáltalán nem. Aztán a vezetőnő felvilágosított, hogy mi is történt. Az önkormányzat nem engedélyezte új csoport indítását, mert miért ruházna be egy oviban 6,5 milliót, ha a pár utcányira lévő másik meg félházzal megy, és másik kerületből való gyerekekkel kénytelen feltölteni a létszámot. Oké, megértem. Nézzünk előre, lássuk mi lesz.
Most már egyáltalán nem bánjuk, hogy ebbe az oviba kerültünk, biztosan így kellett lennie. Az ovi nagyon szép, van egy jól felszerelt tornaterme, a csoportszoba is aranyos (nem hipermodern, de nem is lepukkant), ennek a legszebb a mellékhelyisége, az óvónénik és a vezetőnő kedvesek, közvetlenek, a csoport ahová kisbogi került igazi kiscsoport (nem vegyes), ugyan az lesz a jele mint a bölcsiben volt (maradhat a csigás blogdizájn), és több ismerős kisgyerek is ebbe a csoportba fog járni. Hogy negatívum is legyen, ide metróznunk kell. Na jó, a bölcsi elkényeztetett minket, mert az itt volt a házunk előtt, és amúgy is egyetlen megállóról van szó, úgyhogy nem vészes. Csak reggel jelent kerülőt, hazafelé már teljesen mindegy. Jah, és eddig itt is volt néptánc, angol és úszás, de valamit idén szarozott az önkormányzat, és a következő nevelési évben nem biztos, hogy elindulhatnak. A vezetőnő keresi még a lehetőségeket, de a néptánc most biztosan nem indul el.
Aztán, hogy a cukormáz mögötti hétköznapok mit hoznak majd, azt úgyis csak később tudjuk meg.
Kisbogi legújabb szenvedélye az autómárkák tanulmányozása, felismerése. Miért is törődne holmi babázással egy kislány, ha már az anyja sem tette. :o) A jelek felismerésében nagyon halad kisbogi, az úton már kevésbé látványos az előrejutás. Lényegében autótól autóig lépegetünk, mindegyiknek látványosan megörülünk. Ha felismerte azért, ha nem, akkor meg azért. Teljesen érdekes, ahogy lefordítja magának a márkajeleket.
oroszlános pezsó
duplavés ajutó az a folcvágen
villámos opel
találtunk egy fordot (ezt tudja a legjobban)
meg egy audit
és így tovább. Ha ehhez hozzátesszük a hangsúlyozást és a mimikát, hát meg kell zabálni. :o))
azelőtt, hogy egy ÖKO programmal, vagy panelprogrammal kapcsolatos szavazáson hogyan tartózkodhat valaki??? Akarja, vagy nem? De hogy neki mindegy legyen, az nekem felfoghatatlan. Ezért nem haladunk előre sosem, mert ilyen lakók vannak nálunk. :o(
Mire jók a barátok, ha nem arra, hogy saját nyeremény útjukat átruházzák ránk? :o) Így történt, hogy "nyertünk" két éjszakát a Balaton partján. A nevetséges az egészben, hogy a badacsonyi BORvidéken, egy SÖRpatika felett volt a szállásunk, nekünk, akik sosem iszunk alkoholt. :o) Most sem tettük. Mázlinkra még az időpontot is sikerült jól belőni, és a hetek óta húzódó felhőszakadás ellenére kifogtuk az egyetlen napos hétvégét, és igazi kánikulában pihenhettünk. Ez a parton jól is jött, a vonaton már kevésbé. A magyar államvasutak nem hazudtolta meg önmagát, és oda-vissza egyaránt hozta az egy órás késést. Ami csak azért volt dühítő, mert az út eleve is 3-4 órás lett volna. Ennyi ideig lekötni egy majdnem háromévest, nem könnyű feladat. Be is vetettünk mindent. Rágcsálnivalók, könyvek, laptopon mesék, stb., a végére még így is nyüglődés volt. Ott aszalódtunk fél napot a vagonokban, de összességében még így is megérte. Tomaj gyönyörű, nyugodt, csendes kis hely, a strandja pedig kifejezetten gyerekbarát. Sok árnyék, gyerekrész kialakítva a parton, játszótér, és kisbogi legnagyobb örömére szelektív szemétgyűjtés. Szuperkukák rulez! (by Alma együttes) Komolyan, a pancsin kívül a szuperkukák és dongódarázs volt a sztár. A három nap alatt csak innivalóból fogyasztottunk többet, mint fagyiból, ami a fő étkezésünket jelentette. Az árak egyébként eléggé el vannak szabadulva, de nem is számítottunk másra. Viszont mivel még nincs főszezon, nincs választék sem, alig volt nyitva valami. Minket ez nem zavart, a strand nyitva volt és ez a lényeg. A parton az iszonyat hajviseleteken és tetkókon röhögtünk, eszméletlen miket nem varratnak magukra a népek. Nagy séták, nagy alvások, nagy pancsolások, nagy hancúrozások jellemezték ezt a pár napot. És kiderült, hogy a víz az bizony vizes! :o))
Jó volt, nagyon köszönjük! :o)
Az utóbbi napokban rohamos fejlődésnek indult kisbogi beszélőkéje. Teljes mondatban*, jól ragozva**, választékosan beszél.
* "három fehér cica mászott ki...", "nem tudom kinyomni kakát", "béka nyitja ajtót kulccsal",
** "megyek fűben", "Mehemed lát egy csomó teheneT...mi vagyunk a teheneK...", "sasos vakond jön"
Most látszik csak, amit a gondozók a legelső családlátogatás óta mondanak, hogy annak a sok információnak ami a rengeteg olvasás alatt a fejébe ment, meg kell lennie valahol. És tényleg. Szerintünk a teljes, Szutyejev féle Vidám mesék könyvet "tudja" kívülről. Elkezdünk egy mondatot, ő befejezi. És nem ám csak az utolsó szót mondja, hanem teljes mondatrészeket, mondatokat. Mondókázik, énekel éjjel-nappal, van amit elejétől végéig tud.
Eredetileg a bölcsis farsang zárt körűre volt tervezve. Reggel bevisszük a gyerekeket, rájuk adjuk a jelmezt, ezen kívül minden a szokásos napi rutin szerint ment volna tovább. A gondozók vállalták, hogy csinálnak fotókat a gyerekekről, ha bevisszük a fényképező gépet. Örültem ennek a változatnak, szerintem a gyerekeknek ez sokkal nyugisabb lett volna. Ehhez képest hétfő délutánra kitalálta a vezetőség, hogy a farsang délután lesz és jöhetnek a szülők is. Illetve nem jöhetnek, hanem jöjjenek. Kicsit bosszús lettem ettől, mert egyrészt ez egy újabb olyan nap, mikor el kell kéredszkedni a munkahelyről, másrészt élénken emlékszem még, hogy kisbogit mennyire megviselte a tömeg és a felhajtás a karácsonyi ünnepségen. Szegények felébrednek a délutáni alvásból és ott találják a sok szülőt. Aztán végül megint kiderült, hogy szokás szerint túl paráztam a dolgot. A gyerekek egész jól viselték a hercehurcát. Nem mindenki készült jelmezzel, volt olyan aki készült, de a gyerek nem vette fel, és persze volt jópár csemete aki beöltözött. Kisbogi pillangó volt, minimalista stílusban. Csináltam neki színes szárnyat (kisbogi szerint lepkezsák), és csápokat a hajráfra. Kiegészítőként lepkés póló és lepkés mamusz volt betervezve, ebből a mamusz nem valósult meg. A csápok egész sokáig a fején voltak, csodálkoztam is. Az uzsonna farsangi fánk volt, csak úgy gyűrték magukba a kölkök. Mi voltunk az egyetlen család, aki haza is vihetett egy adaggal, mert kisbogi összegyűjtött vagy öt fánkot maga előtt, mindegyiken egy-egy harapással. :o) Persze egyiket sem ette meg teljesen, a fánkok felett nyúlkált a linzerek és ropik felé. :o) Természetesen a képe most is tiszta csoki volt végig, gratulálok azoknak a szülőknek, akik csokival bevont sütit hoztak.
Egyszerűen imádom, ahogyan kitekeri, magára szabja a nyelvünket. Tudja, hogyan kell mondani helyesen a szavakat, mégis szívesebben használja a saját maga által kreált kifejezéseket. Lásd a példákat:
Túró rudit, tejszeletet kér, esetleg új szappant akar a fürdéshez, vagy a gyurmát akarja használni, akkor fogja, odahozza a kívánt dolgot, és közli "bontó!", azaz tessék kibontani.
A borító sem az aminek elsőre gondolnánk. Nem a könyv fedőlapja, hanem akkor mondja, amikor valamit ki akar önteni.
Ha valamit messziről odahajít, akkor azt nem dobja, hanem doba.
Játékból próbálja beledugni a kisujját az orromba, közben kommentálja: nyulk, nyulk.
Hancúrozás közben meghúzza az orrunkat, akkor a mi volt ez kérdésre a válasz: húzóka. Ehhez minden esetben huncut nézés és vigyor társul.
Újabban szokása, hogy mese nézés közben rááll a kézfejemre, vagyis tapó.
Mostanában már kezd végre egyszerű mondatokat is alkotni, melyek hangzása a lábhoz! felszólítás hangsúlyára hajaz:
- Anya gyere!
- Anya jön!
- Anya hoz!
Mióta ezt írtam, már vannak egész "bonyolult" mondatok is. Anya hoz tejcsit. Apa hoz habot. Apa vegyél fel.
Egyik legviccesebb szokása mostanában, hogy ha a nap, vagy a csillár, vagy bármi a szemébe süt/világít, akkor azt imitálja, hogy a kezeivel kiveszi a szeméből, és feldobja az ég felé, közben hangosan kiabálja, hogy fény!, fény!. Szigorúan kétszer.
Orvosi rendelőben tudja melyik ajtó mögött folyik a rendelés, határozott "Oda nem!" mondat kiabálása a többi várakozó derültségére. Pedig a szurit nem is ott szokta kapni...
Az altatáskor a lehúzzuk a redőnyt kérdésre teljesen a válasz, majd közös jó éjt puszik után közli, hogy szép álmokat anya! (majd végig sorol mindenkit. mama, apa, gigi...)
Ha mondom neki, hogy te vagy a Masza Bogi, akkor heves nem, nem-el reagál. Ha erre megkérdezem, hogy akkor milyen Bogi, akkor nevetve mondja, hogy anyás.
Mostani kedvencem a következő beszélgetés, ami minden reggel menetrendszerűen elhangzik:
- Jót aludtál kincsem?
- Nem.
- Akkor rosszat?
- Nem.
- Akkor milyet?
- Zöldet. :o))
Ezzel az alkotással hétfő délután lepett meg kisbogi. Első ránézésre semmi különös, de mikor megmondta, hogy mit rajzolt (kezet), akkor leesett az állam. Kétszer öt ujj, és nyomatékosításként még rá is tette a kis pracliját, hogy lássam, tényleg azt rajzolta le.
A kép elég halvány, sajnos szkennelés után ennyi látható belőle, ez is erős feljavítás után.
Telefoncsörgés, kabátzsebből kibányászás, ismeretlen hetvenes szám.
Beszélgetés a következő:
- Szia, Detty vagyok. (Visszhangos, felismerhetetlen hang)
- Helló - mondom bizonytalanul
- Meg tudnád mondani az utcabál nevét ami ott nálatok van?
- ???? Szerintem ez téves hívás. Kit szeretett volna hívni?
- Masza Esztert.
- Az pedig én vagyok. (de akkor ki lehet a vonal másik végén?)
- Jaj Mazsi, Dönczi vagyok, ne szórakozz már! .......
Innentől kezdve végül is sikerült kibogozni, hogy Nem Detty, hanem Dönczi, és nem utcabál, hanem uszoda. :o) És talán még segíteni is tudtam, pedig nekem kell egy kis idő mire az agyam ilyenkor felpörög használható módba.
Hiába no, veszélyes dolog vasárnap hajnali 11-kor telefonbeszélgetést kezdeményezni velem. Főleg, ha félálomban tejet vásárolok éppen. :o)
Ez az első olyan év, mikor igazából azt kívántam, bárcsak vége lenne már. Szülői segítség, szoros családi-baráti kötelékek, mérhetetlen szeretet, kitartás, megkérdőjelezhetetlen bizalom, hit (ha már én ezt mondom, akkor tényleg baj van), és legfőképp kisbogi jelenléte nélkül egészen biztosan fedél nélkül találtuk volna magunkat. És ez most a szó szoros értelmében így is van sajnos. Kicsit belerokkantunk, de meg is erősödtünk ezekben a hónapokban. Sokszor kétségbe voltunk esve, kilátástalannak tűnt a helyzet, de valahogy mégis itt vagyunk, átvészeltük, túléltük. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ha vissza kell gondolnom arra, mi is történt velünk idén, nem a kellemes élmények jutnak eszembe, nem az ugrik be elsőként, hogy mennyit fejlődött kisbogi, hanem görcsbe rándul a gyomrom, gyorsabban kezd verni a szívem, mint egy vizsga előtt, és újra átélem a bizonytalanságot, a félelmet, a kuporgatást. Sose hittem volna, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülhetünk. Főleg azt sajnálom, hogy az anyaság első két legboldogságosabb évét nem tudtam úgy megélni, ahogyan azt elképzeltem, és kistestvérben sem gondolkodhattunk, mert felelőtlenség lett volna.
Nem is akarom ezt tovább ragozni, nem akarok szomorúan átmenni a következő évbe. Itt vagyunk egymásnak, van kibe kapaszkodni, van kiből erőt meríteni, és hiszem, hogy már leértünk a gödör aljába, ahonnan már csak felfelé lehet kapaszkodni. Biztosan nem lesz könnyű menet ez sem, foggal, körömmel kell majd küzdeni a feljutásért, de ez már másik harc, pozitívabb küzdelem. És hármunkért megéri küzdeni! Már most is színesebb a világ, hátha a gondtalanság érzése is visszaköltözik hozzánk 2010-ben!
Úgy néz ki, hogy az új esztendőbe már pelus nélkül fogunk átlépni. Kisbogi ugyanis több, mint egy hete bugyiban alszik éjszakánként! Az úgy volt, hogy már hetek óta száraz pelussal ébredt reggelente, aztán kb. két hete az esti fürdés után ráadtam a pelust, és minden ment a megszokott rutin szerint. Egészen addig, míg pisilni nem kellett. Mert pelus ide, vagy oda, még az ágyból is képes volt felkelni, és levetetni magáról, ha bilire kellett menni. Ezért aztán úgy gondoltuk, hogy teszünk egy próbát, és nem csomagoljuk be a fenekét éjjelre sem. Eddig gond nélkül működik a dolog, kopp, kopp, kopp. Azért a gumilepedő még marad, biztos ami ziher, és az 50 db megmaradt pelust sem ajándékozom még el, hátha lesz visszaesés.
Úgy látszik, lassan átmegyünk fotoblogba...Egyszerűen nincs időm írni, pedig lenne miről. Jelen esetben a bölcsis fotózásról. Elég későn lettek készen a képek, éppen megkaptuk őket karácsony előtt, de a lényeg, hogy megvannak. Igaz, a késlekedés nem a fotósokon múlt. A hivatalos időpont november 17. lett volna, de olyan sok hiányzó volt, hogy eltolták a fényképezést november végére. Készültünk lélekben már jó előre. Agyaltam rajta, hogy mit viseljen kisbogi, ami lányos is, a képen is mutat, milyen legyen a haja, stb. Nem is tudom, átok-e, vagy áldás egy lánygyereket öltöztetni. Egyrészt szuper, mert csinibbnél csinibb, színes, aranyos lányruci közül lehet választani, de közben egy fiúra meg rádobok egy kockás inget meg egy farmert és már kész is. Közben pedig izgultam azon, hogy mi lesz, ha nem is engedi magát lefotózni. Mert azt előre közölték a bölcsiben, hogy kényszeríteni senkit nem fognak. Ha nem akarja a gyerek, akkor nem lesz róla kép. (lásd Wilike) És kisbogiban erősen benne van, hogy a saját feje után megy. Végül eljött a nagy nap, behurcolkodtunk a bölcsibe. Szép rucit külön vállfán, mint a nagyok. Először játszós ruhát adtam rá, mert a fotózás csak reggeli után volt, és halálbiztos, hogy ha az ünneplőt adom rá, akkor leeszi magát. Akkoriban még a hajgumizás sem működött zökkenőmentesen (a gondozók a mai napig nem tudják összefogni a haját), a copf a képen nem is látszik, így kitaláltam, hogy legyen hajráf. Gondozók vállalták a cicomázást, öltöztetést. Én bejöttem dolgozni, és vártam a fejleményeket. Első hír, hogy kisbogi hagyta magát felöltöztetni, a hajráfot sem cibálta ki a hajából, és ügyes volt a kamera előtt. Az egyéni fotózás viszont úgy elhúzódott, hogy a csoportképre már szinte ebédidőben került sor. Olyan is lett. Így is kész csoda, hogy az összes gyereket oda tudták ültetni, állítólag csendben is voltak. Kár, hogy kisbogi úgy ül ott, mint egy játékbaba. :o) Elöl, középen, nyújtott lábakkal, a semmibe meredve. :o) A négy képből egyiken sem néz sehová, csak bambul valamerre. Kár, hogy ezt nem tehetem fel ide, nem kértem engedélyt a szülőktől. De az egyéniekből teszek fel ízelítőt.
Idén már harmadszor hoz ajándékot a Mikulás Kisboginak. Első évben még csak puszikat kapott, tavaly levelet is írt neki a Télapó. De idén már nagylányokhoz méltóan, aktívan részt vett az előkészületekben. Együtt készültek a karácsonyi dekorációk a lakásba, szól a gyerekkarácsony amikor csak itthon vagyunk, és a bölcsiben megismerkedett élőben is a Mikulással. Ötödikén este együtt kitisztítottuk a csizmáját, majd kitettük az ablakba. Este a lefekvésnél nem szabadott teljesen leengedni a redőnyt, hogy "Lássa a Mikulás, hogy ki van rakva a csizma". Reggelre picit elfelejtette a dolgot, de aztán eszébe jutott, és rohant megnézni a párkányon a csizmáját, hogy van-e benne valami. Leírhatatlan az a gyermeki öröm, ami az arcán volt, mikor meglátta, hogy nem üres a csizma! Volt ott minden földi jó, dió, alma mandarin, mogyoró, orkánkesztyű, nyaklánc, mesekönyv. Természetesen egyszerre akarta az összes ajándékot használni, ami végül sikerült is neki. Lásd a képen.
Azt kicsit nehezen vette be az agya, hogy még a mamákhoz is vitt neki ajándékot a Mikulás, de végül maga az ajándék mindig átsegítette a töprengésen.
A nyaklánc azóta is rajta van reggeltől estig, csak fürdésnél szabad levenni. A nappali viselet kiegészült még egy mikulás sapkával, (ami amúgy felnőtt méret) úgyhogy itthon már megvan az ünnepi hangulat.
A csiga az a barna kanyargós, ott a kék paca alatt. Csak a félreértések elkerülés végett, nehogy valaki a gondozó által rajzolt jelre gondoljon.
Lehet, hogy vége a fiúsan rövid hajviseletnek, és mostantól vehetjük a színesebbnél-színesebb hajformázó eszközöket Kisboginak? Ennyit számít ez a bölcsiben töltött szűk két hónap, ami alatt Kisbogi figyelhette a többi kiscsajszi fésülködését? Vagy e nélkül, csupán az életkor előrehaladtával is bekövetkezett volna mára a dolog? Erre már sosem tudjuk meg a választ, az viszont biztos, hogy végre engedi összegumizni a haját. Először csak fürdés közben bírta ki, hogy ne piszkálja ki az összes csatot, gumit a hajából egy másodpercen belül, és már ez is nagy lépés volt a hajnövesztés felé. És mivel ez az esti gumizás már jól megy egy ideje, a héten vettem a bátorságot, és kipróbáltam napközben is. Tegnap és ma is simán hagyta, hogy átöltözés után, de még a csoportba besétálás előtt, egész pontosan kézmosás közben a tükörnél belevarázsoljak a hajába 1db hajgumit és 3db csatot. Tegnap alvás utánig bírták az eszközök, és ha Kati néni kicsit gyorsabb lett volna, még utána is copfos lett volna Kisbogi. De mivel ezt az éppen összefogható hosszúságú, selymes gyerekhajat elég nehéz megzabolázni, Kisbogi menet közben megunta a dolgot, és inkább elszaladt játszani kócosan, nem volt hajlandó több időt erre áldozni a tükör előtt.
A fiúk (főleg az ikrek) így is állandóan körülötte sertepertélnek, mostantól aztán végük, mint a botnak, tapadni fognak Kisbogira, mint a legyek. :o))Ami viszont lényegesebb, hogy végre nem csak fodrász után két hétig lesz rendezett a feje, hanem utána is lehet neki frizurát csinálni.
Asszem, ennek a gyereknek már most több kézügyessége van, mint nekünk szülőknek összesen. Én ilyet még oviban sem tudtam rajzolni, az tuti. A képen egy ember látható, akinek van két szeme, orra, szája, füle, haja (mindez a fején, és azon belül is ahol lennie kell!!), van teste, és a testén két keze, két lába. Hihetetlen! A fejet-nyakat-testet apa rajzolta, a testrészeket pedig Kisbogi. És itt most nem is arról van szó, hogy ki, mit tud két évesen rajzolni, egyszerűen csak elámultunk azon, hogy mindent a jó helyre "illesztett" Kisbogi, ráadásul teljesen felismerhetően.
A másik fejlődés a színezésben történt. Már tudja, hogy a színezés lényege nem az egész lap besatírozása, hanem vonalon belül kell maradni. Látszik, hogy próbálja is megvalósítani a dolgot, egyelőre nem mindig sikerül. Na jó, de mondjuk palatáblán, vastag aszfaltkrétával csoda is lenne...és különben sem erőltetem ezt a színezés témát, teljesen magától csinálja mikor kedve van.
A rajzolás abszolút favorit tevékenység, mostanában a csigavonalat felváltotta a függőleges és vízszintes vonalak húzgálása. A függőleges a fű, a vízszintes a víz (bííí). Alkotni csak papírra és palatáblára szeret, a mágneses rajzolós cucc egyáltalán nem jön be neki. Nagyon néha használja, főleg bilizés közben, de szerintem akkor is csak azért mert uncsi egy helyben ülni és a dohányzóasztal fiókja (ahol megtalálható) éppen kézre esik ilyenkor. Hogy miből gondolom, hogy uncsi a bilin ülni? Íme pár bizonyíték:
Mindkettőnket utánoz, találjátok ki, melyik tevékenységet melyikünk végzi a mellékhelyiségben. :o)
Mert a gyermek hiába beteg, ez egyáltalán nem látszik rajta. Mármint ha a folyamatosan a szájába folyó taknyot nem vesszük. Huncut, jókedvű, étvágya is van. Nem is kicsi...
És betegség ide, vagy oda, rohamléptekben mérhető a fejlődés:
- Itthon is van délutáni alvás (kivéve, ha apával van itthon)
- Délutáni alváshoz nem kell pelenka (sokszor reggel is szárazon ébred)
- A bilizés kezd csökkenni, arányaiban többet ül a nagy wc-n
- Nem használunk cumisüveget már a lefekvéshez sem
- Egyedül veszi fel a cipőjét
- Le tudja írni a nevét számítógépen
(BBBBBBBBBBBBBBBBBBOOOOOOOOOGIIIIIIIIIIIIIIII)
- Ragozza a szavakat (ágyon, fán) és egyáltalán a beszéde sokat fejlődött
Lassan egy hónapja folyik Kisbogi orra folyamatosan, az orrcsepp sem használt. Egy hete köhög is, így azóta ohne bölcsi. Egyenes út vezetett a gégészetre, ahol megkaptuk a diagnózist: ARCÜREGGYULLADÁS. Ezt benyeltük. Bölcsi még egy hétig biztosan kimarad, utána kontroll. Szúrni nem kell, nehézfegyverzetünk az antibiotikumos orrcsepp és a köptető. Házilag bioptron lámpa. Mondjuk ennek még utána kell néznem, hogy ennyire kicsi gyereknél, antibiotikum mellett alkalmazható-e, de ha igen, akkor bevetjük. Ennyit a munkakezdésről, murphy megtalált minket is.
Az itthonlétem (itthoni létem) a végéhez közeledik. Több, mint két éve álltam fel a munkahelyi íróasztalomtól, és egy hét múlva ismét én leszek a gazdája. Hosszú időszak maradt ki, nehéz lesz visszaszokni. Hiába mondogatják a kollégák, hogy semmi nem változott, mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Elszoktunk egymástól, idősebbek lettünk, változott az érdeklődési körünk, az életünk, minden ami lényeges. Kvázi idegenekként állunk majd egymással szemben, méregetjük egymást, mi az amit megengedhetünk magunknak a másikkal szemben, és mi az ami már nem vicces.Pedig két és fél éve még az volt. Pár dologról már most tudom, hogy újra kell majd gondolnunk, és biztosan ők is változtatnának néhány apróságon. Ha máris meg nem tették. Hiszen szinte kislány voltam még mikor odakerültem, kialakultak rossz beidegződések, torzultak a kapcsolatok az évek alatt, amik már nem működhetnek úgy, mint régen. És ez "csak" az emberi oldal. A munka is fura lesz, és hiába nem multi a cég, mindenképp pörgés lesz ahhoz képest ami az itthoni rutin volt. Főleg, hogy egykori utódom azóta talált magának állást máshol, hogy főnököm meg csak hétfőn lesz bent után a szabira megy, így egyből a sűrűjébe kerülök. Teljesen biztos vagyok benne, hogy meg fogom állni a helyem, nem is fordult meg egy percre sem a fejemben, hogy másképp lenne. De ettől még fura lesz. Nekik is. És emiatt azért izgalmas is a dolog, és persze várom már hogy dolgozhassak.
Fura ezt bevallani, de nekem bőven elég volt ez a két év itthon. A bölcsi éppen megfelelő időben, törés nélkül, mondhatni zökkenőmentesen illeszkedett be az életünkbe. Vállalom, hogy mindenkinek jobb azóta. Kisbogi több fokkal kiegyensúlyozottabb, szinte teljesen megszűntek a hisztik, az alváshiányból származó síráshullámok, a nyűglődések. Nekem is jó volt ez az egy hónap arra, hogy lazítsak, pihenjek, elintézzek dolgokat. Még erre az utolsó hétre is tartogattam magamnak programokat. Igenám, csak egy valamivel nem számoltam. Illetve számoltam, csak elbíztam magam. Miről is van szó? Hát arról, hogy a gyerekek a bölcsiből nem csak élményeket hoznak haza, hanem vírusokat is. Hát nem ledöntötte Kisbogit az egyik? A cselszövő szépen, fokozatosan ette be magát. Három hete enyhe orrfolyással kezdte, ami mára már niagarai méreteket öltött. És nappal még nincs is nagy probléma, mert Kisbogi jókedvű, szépen eszik, láza sincs. Ellenben délután nem alszik, így estére hulla fáradt. És ha ehhez hozzáadjuk, hogy már két napja éjjel sem alszik, mert a torkára csorgó lepedék miatt vagy nem kap levegőt, vagy köhögnie kell, akkor az egyenlet végeredménye, hogy kialvatlanságtól félájult szülők küzdenek egy fáradt, taknyos gyerekkel. Nesze neked utolsó nyugis hét. Persze örülhetnék is, hogy még együtt tölthetünk pár napot mielőtt beindul a verkli, mégsem ezt érzem. Biztos azért, mert be vagyunk zárva a lakásba, és ez mindenkinek unalmas. Vagy egész egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy lássam a jó oldalát is.
Minden esetre viszlát kismamaság, és előre a dolgozó anyák hétköznapjai felé!
Még tervben sem volt Kisbogi, mikor már régóta élvezettel olvastam Lola életéről a NőkLapjában. Annyira tetszettek a történetek, hogy még Word-be is kimásoltam őket. Azután, mikor Kisbogi megszületett, új értelmet nyert minden. Áldottam az eszem, hogy egy helyre gyűjtöttem a kis meséket, és újra meg újra elolvastam őket.
Azóta már van Lola blog is, ahol minden írás megtalálható. Természetesen meg kellett szereznem a könyv változatot is, pedig abban -kicsi kiegészítéssel ugyan- az ismerős sztorik köszöntek vissza rám. És most itt van az újabb sorozat. Ebben már maga Lola mesél, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen a világ az Ő szemén -közvetve Kisbogién- át nézve. Ha olyan lesz, mint amit elképzeltem, akkor talán Kisboginak is tetszeni fog, legalább annyira, mint Anna és Peti (és Gergő). A mellékelt mese dvd csak hab lesz a tortán. A Paracsidom kertészet csak az első kötet, remélhetőleg követi még több is. Minden könyvben három mese lesz, egyikből rajzfilm is pluszban. Nagyon várom!
Következő vágyott könyvet egyik kedvenc gasztro bloggerem írta. Imádom a stílusát, a receptjeit, tisztelem a tudását, szerénységét, és azt, hogy két lábbal áll a földön. Sosem kommenteltem nála, így fogalma sem lehet arról, mennyi receptjét próbáltam ki nagy sikerrel, és mennyi van még betervezve. Biztosan lesznek a könyvben is kipróbálásra érdemes érdekességek.
A harmadik könyvet nem magamnak néztem ki, bár van egy olyan sanda gyanúm, sokat fogom a kezemben tartani. Gyerek könyv, naná. És cseppet sem lányos, de hát ne szóljak egy szót sem, ebben is "rám ütött" a gyermek. A sárkány, a dömper meg a lendkerekes autók között ez is szépen megfér.
Lassan egy hónapja koptatjuk a bölcsőde füvét, és mára elmondható, hogy Kisbogi biztonságban érzi magát a kerítés túloldalán. Reggel gond nélkül készülünk el, már nem akar visszafordulni a sarokról befelé menet, bent sem kapaszkodik a nyakamba mikor ott kell hagyni. Kisebb gond akkor van, ha nem látja Kriszti nénit vagy Kati nénit reggel a teremben. Ha egyikük is ott van, akkor már megy is befelé, hátra sem néz. Múlt héten többször meglestük miközben az udvaron játszott, többnyire Kriszti néni közelében maradt, de szépen játszott egyedül és másokkal is. Ma viszont, már teljesen jól észrevehető, hogy kezdi "észrevenni" a többi gyereket. Reggeli pisilésnél Gergő kukucskált kifelé a teremből, nézte mit csinál Kisbogi. Kisbogi persze fülig érő vigyorral kukucsolt vissza a wc-n ülve, és már alig várta, hogy mehessen be játszani a többiekkel. Mikor meglátta Kriszti nénit, hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcára, majd engem elfelejtve rohant befelé. Még jó, hogy én még kéztörlés közben kikönyörögtem a puszimat. :o) Délelőtt pedig mit látok? Az udvaron kukucsol, kergetőzik egy kisfiúval, nagyokat kacarászva.
Az étkezésekkel nincs gond, mindent szépen megeszik. Egyik nap ebédre nutellás gombóc volt, utána körte, és állítólag már minden gyerek ágyban volt, a mi kislányunk meg még mindig ült az asztalnál és gyűrte magába a gombócokat. :o)) Hiába nőtt hatalmasat a nyáron, hiába nyúlt meg kislányosabbra az alakja, hála a jó konyhának, kikerekedett a pofija megint.
Alszik is bent rendesen. Nem tudom hogyan csinálják, mert itthon szombaton még elaltatjuk valahogyan, de vasárnap az istennek sem lehet lefektetni ebéd után.
Délután mikor megyek érte, öt esetből négyszer a gondozók között ül a padon nagy komolyan, onnan nézi a többi lurkót. Engem még akkor sem vesz észre, mikor közvetlenül előtte állok...rá kell szólni, hogy itt van anya. Na akkor viszont ugrik a nyakamba, de szó szerint. :o)
Mivel még mindig a "NEM" korszakot éljük, így felesleges kérdezgetni, hogy tetszik-e neki a bölcsi, meg hasonlók. De az, ahogyan a gyerekeket emlegeti itthon, és az eddig leírt fejlődés nekem azt mutatja, hogy nem éli meg traumaként az elválást.
